Szinergia Üzleti Szakképző Iskola

Miért mi?

A Szinergia Üzleti Szakképző iskola 2000-ben alakult és 2001-ben kezdte meg felnőtt- és szakképzési tevékenységét, elsősorban érettségire épülő iskolarendszerű szakképzési feladatokat lát el - államilag támogatott és költségtérítéses formában - emellett iskolarendszeren kívüli képzéssel foglalkozó felnőttképzést is folytat.

 

Számos jó okunk van rá, hogy miért minket válassz:

 

  • Tanuló- és ügyfélbarát iskola vagyunk: tudjunk, hogy mi akkor vagyunk sikeresek, ha tanulóink is azok!
  • Kiemelten kezeljük az iskolában az idegen nyelvi képzést. Iskolánk idegen nyelvi oktatásának célja, hogy olyan gyakorlatorientált, készség- és beszédközpontú, piacképes üzleti nyelvtudást adjon tanulóink számára, amely államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal is igazolható.
  • Szakmakombinációk, hogy a nálunk töltött időszakból a maximumot kihozzák a tanulók: két/három szakma – két év tanulás után!
  • A szakmakombinációk gyakorlatorientáltak, tanulóink az iskolai tanulmányaik során szakmai gyakorlatukat az iskola által szervezett módon, gazdálkodóknál töltik, amely során nagyfokú munka- és szakmai tapasztalatot szerezhetnek, mely jelentősen megkönnyíti a munkába állást. A külső szakmai gyakorlatok szervezésére komoly figyelmet fordít az iskola. Neves, elismert gazdálkodókkal állunk kapcsolatban
  • Iskolánk széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszert ápol. Ennek keretében minden évben növekvő létszámban vehetnek részt tanulóink nemzetközi szakmai gyakorlatokon Európa több országában.
  • Tanáraink nagy tapasztalattal rendelkeznek, mind a szakmaterületen, mind a munka világában. Évről évre megerősítik tanulóink, hogy nagyon elégedettek a tantestülettel, s szeretnek hozzánk járni, s másnak is ajánlanák az iskolát, s képzési programjainkat.
  • Az iskola a tanulási idő során olyan programokat kínál és szervez, amelyek a vállalkozások által fontosnak tartott, elhelyezkedést segítő készségeket, tudást fejlesztik.
  • Ösztöndíj lehetőség: tanulmányi és szakmai ösztöndíj  
  • Az iskolarendszerű képzéshez kapcsolódóan minden juttatás és kedvezmény igénybe vehető (családi pótlék, diákigazolvány, árvaellátás stb.)
  • Diákigazolvány
  • Családi pótlék 20 éves korig (nappali tagozat esetén)
  • TB jogviszony a tanulóévek alatt (nappali tagozat esetén)
  • Jól felszerelt modern tanműhelyek
  • EUROPASS bizonyítvány kiállítása (magyar, angol vagy bármilyen idegen nyelven)

 

Nappali tagozaton azok a tanulók vehetnek részt, akik rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal és még nem töltötték be a 21. életévüket.

Képzéseink esti tagozaton - első szakma megszerzése esetén - korhatár nélküliek, munka és egyetem mellett is elvégezhetőek.

Felvételi vizsga nincs, de figyelembe vesszük természetesen a jelentkezés sorrendjét.

 

Azok a diákok, akik már rendelkeznek OKJ-s végzettséggel, ők kedvezményes költségtérítési díj ellenében tanulhatnak nálunk (ennek pontos összegéről tájékozódj a kiválasztott tagintézményeknél).

 

KEZDD NÁLUNK A TOVÁBBTANULÁST!

Nappali képzésekEsti képzések

1073 Budapest Erzsébet krt. 39. 1/5

06 (1) 479-0039

Tagintézeményről

 

logo_ame.jpg